A missziói felelősség a magyar protestáns egyházakban viszonylag későn ébredt fel, néhány misszionáriust mi is adtunk: Czelder Márton Moldáviában, Kunst Irén Kínában, Babos Sándor Mandzsúriában, Cseszkó Gyula Indiában, Döbrössy Lajos Bulgáriában, Parragh Lajos Albániában, Kunos Jenő Kínában, Molnár Mária pedig Mánuszon szolgált. Ez utóbbi mártírhalált is halt, amikor 1943-ban két német misszionárius házaspárral együtt a japánok agyonlőtték.
A rendszerváltást követően újra lehetőség nyílt arra, hogy misszionáriusok menjenek külföldre. Ehhez az is hozzájárult, hogy megalakult a kilencvenes években a Liebenzelli Misszió – Molnár Mária Külmissziói Alapítvány, a Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete, illetve, újjáalakult az Evangélikus Külmissziói Egyesület, amelyek segítséget nyújtottak a misszionáriusok felkészítéséhez és kiutaztatásához. Ezt követően többen vállaltak külmissziói szolgálatot távoli földrészeken, illetve külföldi intézményekben készülnek egy ilyen jellegű küldetésre.
